A gyász megélése

Azt szokták mondani, hogy a gyász nagyjából egy év. (A régiek mintha tudományos okoskodások nélkül is tudták volna, hiszen pl. a gyászruhát egy évig hordták.) De nagyok tudnak lenni az egyéni eltérések. időben-megélésben, Komplikált vagy elhúzódó gyász általában akkor lép fel, ha az elvesztett személy nagyon váratlanul vagy erőszakos körülmények között (baleset, öngyilkosság, gyilkosság) hunyt el. Házastárs balesetben való, hirtelen elveszítése szinte borítékolja a nehéz, küzdelmes és hosszú gyászfolyamatot.

Nehezíti a gyász lefutását, ha az eltávozott szerettünkhöz fűződő viszony ellentmondásos volt, vagy valamilyen függőség volt a kötelék. Láttam olyat, hogy valaki – 10 évvel korábban elhunyt – édesapjáról a mai napig csak sírógörcsökkel tudott beszélni, pedig az apa igazi bántalmazó volt. E helyzet hátterében egy nagyon összetett és iszonyúan ellentmondásos érzelemhalmaz állott: a gyűlölve szeretés vagy rajongva gyűlölés. Elhunyt szülőtől való örök búcsú akkor is problémás lehet, ha a szülőkről való leválás nem történt meg kamaszkor vagy fiatal felnőttkor magasságában, túl szoros érzelmi kötelék maradt..

Rendkívül nehéz gyereket, fiatalt elgyászolni. Szintén komplikált gyászt hozhat, ha a halálesetek halmozottan,  időben gyorsan történnek. Rontja a helyzetet, ha nincs társas támogatás, nem tudunk magunk is megkapaszkodni valakiben, ha egyedül kell küzdeni a veszteségélményel és/vagy ha mindez rossz testi-lelki egészséggel párosul. Nem véletlen, hogy idős embereket jobban megvisel egy-egy veszteség.

Az elhúzódó vagy komplikált gyász felismerhető arról, hogy tünetei több mint hat hónapja fennállnak, jelentősen károsítva a munkavégzést, az emberi kapcsolatokat, otthoni teendőket, az érzelmek intenzitása nem csökken. Gyanúra ad okot, ha

• a gyászoló mindent elkerül, ami a szeretett (és jelentős szerepű) emberre emlékezteti;
• erős keserűség és harag érzékelhető;
• értelmetlennek érzi az életét az elhunyt nélkül;
• képtelen elfogadni a veszteséget;
• beszűkül az érzelemvilág;
• elvész a bizalom az életéből.

Az elhúzódó, krónikus gyász az előbbiekkel ellenkező formát is ölthet: az itt maradó élőnek tekinti a holtat, szobáját nem rendezi át, személyes holmijaihoz nem nyúl, nem rakja el, sőt, megterít neki, igen intenzív párbeszédet folytat vele.  Önmagában az, hogy IDŐNKÉNT képzelt dialógust folytatunk elhunyt szerettünkkel, ha zsörtölődünk vele, véleményét kérjük, szemrehányást teszünk neki, beszámolunk a dolgainkról, az még gyógyító is tud lenni. Ám a szélsőségek mindig azt jelzik, hogy problémás az alkalmazkodás, a gyászfolyamat valahol megrekedt.

Gyászolunk, ha elvesztünk valakit. Próbáljuk megemészteni a történéseket, azt, hogy valaki, akit szerettünk, akihez kötődtünk, nincs többé. Legalábbis fizikai valójában. Megkínlódjuk ezt a dolgot, de tudni kell: nem kell egyedül küzdeni. Lehet, olykor kell is külső segítséget kérni. Úgyhogy, ha tapasztalod a fenti gyanúra okot adó valamelyikét, kérlek – kérlek!! – keres szakembert! A veszteség feldolgozása nem azt jelenti, hogy elfelejtjük vagy már nem szeretjük őt. Szellemisége, lénye, emléke, a hozzá fűződő érzelemhalmaz velünk lesz. A mi utolsó szívdobbanásunkig.